Nemrég lett 25 éves a svéd Hypocrisy Into the Abyss című albuma.

Az az igazság, hogy Peter Tägtgren – énekes, gitáros, dalszerző, főállású zseni – zenekarai és projektjei közül én először a Pain-t ismertem meg. Megjegyzem, ezt a formációt személy szerint kifejezetten kedvelem. Csak ezután kezdtem el felfedezni a Hypocrisy világát – és milyen jól tettem, mert ez a zenekara is abszolút betalált nálam.

A svéd csapat 1990-ben alakult, az Into the Abyss pedig a hetedik nagylemezük. Egy brutális hangzású, dühös, energikus, ugyanakkor hangulatos albumról van szó. Egyfajta fordulópontot is jelentett: a korábbi atmoszferikusabb megközelítés helyett itt már egy nyersebb, agresszívebb, kísérletezőbb death metal hallható. Peter társai ezen az anyagon Mikael Hedlund basszusgitáros és a magyar származású Lars Szöke dobos voltak.

Az Into the Abyss nagyon odacsap. Tele van ütős dalokkal. Ilyen például Blinded a, amely egy punkos tempójú, szaggatott riffekkel teli, energikus tétel. A Resurrected lassabb, elszállósabb, mégis tipikus Tägtgren-darab. Nagy kedvencem még a Fire in the Sky, ami sötét, baljós hangulatával és karakteres dallamvezetésével szintén Peter keze munkáját dicséri.

Érdekes kérdés az Unfold the Sorrow helyzete. Nem érzem annyira kiugróan erős szerzeménynek, mégis határozottan jól működik – sőt, az ilyen hangulatú dalaikat általában jobban kedvelem. Az albumzáró Deathrow ( No Regrets) viszont már egyértelmű csúcspont számomra: borultabb, melankolikusabb hangulat, mégis erős dallamokkal és valami különös plusz feszültséggel – igazi remekmű.

A többi dal sem töltelék, de a fent említettek nálam emelkedtek ki igazán.

Őszintén szólva, nem számítottam rá, hogy az Into the Abyss ennyire jó anyag lesz. Ennek ellenére a kritikák annak idején nem emelték különösebben piedesztálra a lemezt. Finoman szólva is vegyes fogadtatásban részesült. Voltak, akik dicsérték a nyersebb, brutálisabb hangzást, amely egyfajta visszatérést jelentett a banda korai, old-school death metal gyökereihez.

Más vélemények szerint viszont az album nem hozott sok újdonságot; néhány dal kevésbé volt emlékezetes, kreatív vagy változatos. Volt, aki a gitárhangzást túl durvának, a basszust túl egyszerűnek, az egyes részeket pedig unalmasnak találta. Akadt olyan kritikus is, aki úgy vélte, hogy az anyag sietve készült el, és nem fektettek elég energiát a dalok kidolgozásába.

Lars Szöke erről azt mondta, hogy azért tértek vissza a brutálisabb death metalhoz, mert úgy érezték, az előző lemezek túlságosan „lágyak” lettek. Az albumot mindössze öt hét alatt vették fel, a számokat pedig javarészt spontán, a stúdióban írták meg és rögzítették.

Mint fentebb már írtam, nekem tetszik az Into The Abyss, biztos a felsorolt dolgok is jelen vannak a lemezen, de ezt simán figyelmen kívül tudom tartani, én élveztem a lemez hallgatását.